Sörpingpong az Olimpián?

  • 2019/04/01

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusa júniusban dönt az új sportágakról, melyek között ott lehet a Sörpingpong is!

A NOB kongresszusa június 15-én Szombaton, Koppenhágában dönt az olimpiai programba bekerülő új sportágakról. Mint ismeretes, óriási közfelháborodósra, több hagyományosnak számító sportágat (mint pl. a Súlyemelés, vagy a Bírkózás) is törölnek a programból, és a helyükre 3 új sport fog bekerülni.

A Golf, a Rugby és a Görkorcsolya mellett a Sörpingpong (Beerpong) a legesélyesebb arra, hogy már Rióban is találkozhassunk vele. A Sörpingpong egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte, az Egyesült Államokban pedig már igen komoly hagyományokkal is rendelkezik. Az új sportágak felvétele során a NOB leginkább a közvetíthetőséget, és a nézők érdeklődését veszi számba, így bizton reménykedhetünk, hogy szeretett sportunk is felkerül az olimpiai sportágak közé.

A tervek szerint az Olimpián egy egyedi szabályrendszerrel találkozhatunk majd, amely azonban nagyban hasonlítana a Wolrd Series of Beerpong szabályrendszerére, azonban szóba került az is, hogy a NOB egyik partnere, a Budweiser külön alkoholmentes Olimpiai Sört dobna piacra a játékok idejére.



Idővel majd megbizonyosodhatnak róla, hogy nagyon okos döntést hozunk az új sportágak felvételével” – mondta el Thomas Bach NOB-elnök pénteken, az Olimpiai Bizottság legutóbbi sajtótájékoztatóján Párizsban.

A bekerülésre esélyes sportágak képviselői igen komoly lobbit folytatnak a NOB irányába, hogy saját sportágukat támogassák. Az Amerikai Egyesült Államok ennek megfelelően a pénzügyi támogatások, az óriási marketingkiadások mellett petíciót is indított a népszerű Beerpong mellett. Mindezen túl az amerikaiak már az Olimpiára készülnek, és elkezdték az országos bajnokságtól (NBPL) részben független válogatóversenyeket is, hiszen a tervek szerint minden NOB tagállam maximum 2 csapatot indíthat.

A lehetőség tehát adott, az és esélyek jók. Addig is nincs más dolgunk, mint reménykedni, és minél többet játszani, és óvatosan olvasni április elsején! 

No Replies to "Sörpingpong az Olimpián?"