NSL ELITE – Az ötödik játéknap összefoglalója
November 24-én újabb 5 fordulóval folytatódtak az NSL ELITE küzdelmei. A 2017/2018-as alapszakasz az 5. játéknappal a célegyenesbe ért.
Az este folyamán a rájátszás és a bennmaradás szempontjából fontos meccsek kerültek megrendezésre. A játéknap során minden csapaton és játékoson érződött, hogy óriási a tét, hiszen mindenki szerette volna a legelőkelőbb pozícióban zárni az estét.
Az este egyik várva-várt összecsapásán a Bromance és a MoneyBall mérkőzött meg egymással. A címvédőnek volt miért visszavágnia, ugyanis az újonc korábban egy szoros meccsen legyőzte. A mérkőzést a bajnok sikerét hozta, ezzel is még szorosabbá téve a felsőházat. A kétszeres címvédőre a játéknap folyamán még egy rangadó várt, ahol is a B1 várt rájuk. Az előző szezon bronzérmese magabiztos játékkal legyőzte a soproni alakulatot.
Az 5. játéknapot követően 5 gárda már biztosította helyét a rájátszásban. A tabellát továbbra is a Giants-KPS vezeti. A listavezető az este során lejátszott 4 mérkőzését kivétel nélkül megnyerte; a Verka elleni meccset a következő játéknapon pótolja. Stabil teljesítményének köszönhetően magabiztosan menetel az alapszakasz megnyerése felé. A 2-5. helyen óriási a tülekedés. A 25. fordulót követően a Black Label foglalja el a 2. helyet. Az ÖCSI Sörpingpong istálló üdvöskéi a csapat ELITE pályafutása során első alkalommal zártak hibátlan mutatóval. Bronzérmes pozícióból várja a folytatást a MoneyBall. A címvédő 4-1-es mérleggel zárta az estét, és csupán rosszabb pohárkülönbsége miatt szorul riválisa mögé.
A 4. helyen az újonc Bromance áll. A srácok 2-2-es mutatóval zárták az estét; a Verka elleni meccsüket az utolsó játéknapon pótolják. Az 5. helyet foglalja el a B1 csapata. A tavalyi szezon bronzérmese hibátlan teljesítménnyel abszolválta a játéknapot, és harcban áll a dobogós helyezésekért. A 6. helyen az IMAP áll. Az újonc trió teljesítménye az álomszerű kezdést követően visszaesett, ám közel áll a továbbjutáshoz, és sorsa a saját kezében van. Nem könnyíti meg dolgukat, hogy az utolsó játéknapon vár rájuk a legnehezebb sorsolás.
A 7. helyre ugrott előre a Na Gyere! csapata, akik ismét pozitív mérleggel (3-2) zártak. A még rájátszást érő 8. helyen a 2 évvel ezelőtti NSL bajnoka, a Villámlovagok állnak. Az estét 3-2-es mutatóval zárták, és ugyan nem vár rájuk könnyű sorsolás az utolsó játéknapon, mindent meg fognak tenni, hogy idén is a play-off-ban játszhassanak.
A TOP 8 mezőnyéből éppen csak kicsúszik a Caps On Cups Off csapata. Az újonc trió negatív mérleggel (2-3) zárta az 5. játéknapot, azonban a D-Faktor elleni pótolt mérkőzését megnyerte, és csupán rosszabb pohárkülönbsége miatt szorul a „Lovagok” mögé. A rájátszást érő helyek egyikére jó eséllyel pályázik még a JASZ csapata. Az estét 50 °%-os mutatóval zárták; a Verka elleni meccsüket az előző estén már lejátszották. A középmezőny tagja még az ELITE első kiírásának bajnoka, a D-Faktor. Az este folyamán 8 meccset játszottak a srácok váltakozó sikerrel. A 4. játéknapról pótolt 3 összecsapást elvesztették, míg az 5. játéknapot 3-2-es mérleggel zárták. A legjobb 8 elérése egyre jobban távolodik, azonban még 7 mérkőzésük még mindig van, és ismerve a csapat mentalitását, az utolsó pillanatig küzdeni fognak. A GERI csapata zárja a középmezőnyt. Az NSL tavalyi bajnoka 1-4-es mutatóval zárta az estét, és emellett még legyőzte a bepótolt mérkőzésen a D-Faktort.
A kieső zónába csúszott vissza a Véntapacs. A szekszárdi alakulat legyőzte a Sad Monkey-t, valamint korábban a Verka csapatát, és üldözi a GERI csapatát. A 14. helyről a Verka várja a folytatást. Az ELITE egyetlen lánypárosa kihagyta az 5. játéknapot. Helyzetük egyáltalán nem könnyű, azonban az utolsó este még 8 mérkőzés vár rájuk, amelyeken kiharcolhatják a bennmaradást. Az utolsó előtti helyen a JackPot áll. A szebb napokat is látott csapat győzelem nélkül zárta az estét, és óriási bravúrra lenne szükségük ahhoz, hogy jövőre is a legjobbak között szerepelhessenek. A tabellát a Sad Monkey csapata zárja. A tavalyi szezonban a rájátszásról az utolsó pillanatban lemaradó gárdának szinte már csak matematikai esélye van a bennmaradásra.
A játéknap legértékesebb játékosának járó MVP díjat a hibátlan estét produkáló Black Label játékosa, Csáki Viktor kapta. Ő lett az ELITE történetének 11. játékosa, aki kiérdemelte ezt az elismerést.
Pénteken a 6. játéknappal véget ér az NSL ELITE 2017-2018-as alapszakasza. Sok még a nyitott kérdés, mind a rájátszás mind a bennmaradás szempontjából. Óriási izgalmak várhatóak!
Leave a Reply