NSL ELITE – A 4. játéknap összefoglalója
A Corvintetőn a 4. játéknappal folytatódott az NSL ELITE.
A 17-20. forduló mérkőzései ismét rengeteg izgalmat, és nem kevesebb meglepetést hoztak.
A játéknap rangadóját a Moneyball és a D-Faktor játszotta. A tavalyi szezon ezüstérmesének sikerült ezúttal visszavágnia a tavalyi döntőben, illetve az 1. játéknapon elszenvedett vereségért.
Az újonc csapatok mérkőzése ismét nagy küzdelmet hozott, ám ezúttal a Blood and Honor legyőzte a Black Label csapatát. Az este legsimább mérkőzése szintén a Black Label nevéhez fűződik, ugyanis az Úgyiskifújnám az 1. játéknap hosszabbításos vereségét egy 7-0-s sikerrel „bosszulta meg”!
Ez a játéknap is tartogatott számunkra egy hosszabbításokkal tarkított összecsapást. A 17. fordulóban a Blood and Honor és a Keresztelők hoztak össze egy felettébb bámulatos párharcot. Az újonc gárda már 2-szer is magáénak érezhette a győzelmet, azonban az ÖCSI Sörpingpong istálló alakulatának játékosai felváltva (először Fülöp Ákos, majd később Györkei Ákos révén) visszaszálltak. A 2. ráadásban már nem volt ellenszer a tavalyi NSL Nagydöntő ezüstérmesének játékára, és 3-0-val le is zárták a meccset.
A 20. fordulót követően a Giants továbbra is őrzi vezető pozícióját. Az „Óriások” 4-1-es mutatóval zárták az estét, és magabiztosan menetelnek az alapszakasz győzelem felé. A 2. helyet a Moneyball foglalja el. A dobogó 3. helyén ismét változás történt, ugyanis ezúttal a KPS lépett fel rá. A KPS nagyon céltudatos és koncentrált játékkal rukkolt elő, és 6-0-ás mérlegének, valamint a riválisok „visszafogottabb” szereplésének köszönhetően 3 pozíciót is javított a táblázaton az előző játéknaphoz képest.
A Black Label először zárt negatív mutatóval (2-3), és ezzel a 4. helyre csúszott vissza. Az 5. helyről várja a folytatást az Úgyiskifújnám csapata. A BME-s alakulat ezt a játéknapot is pozitív mérleggel (3-2) tudta le, és tovább őrzik fix helyüket a TOP 8-ban. A 6. helyre a másik újonc, Blood and Honor ugrott előre, akik szinte tökéletes mutatóval (4-1) zárták az estét, és bejelentkeztek a play off-ért zajló harcba. A 7. helyre csúszott vissza a Dicsőség és Kondi csapata, akik 1 győzelem mellett 4 vereséget is begyűjtöttek, ám összességében még mindig pozitív mérleggel állnak, és versenyben vannak a rájátszásért. A 8. helyről a Keresztelők várják a következő játéknapot. Érdekesség, hogy a 2-3-as mutató ellenére 2 pozíciót is tudtak javítani.
Tovább tart a Jackpot jó szériája, ugyanis az előző játéknapon elért 3-3 után ezúttal 4-3-mal hozták le az estét, és elérhető közelségbe került számukra a rájátszás is. A 10. helyet a Véntapacs foglalja el, és mindösszesen rosszabb pohárkülönbségüknek köszönhetően szorulnak a Jackpot mögé. A még bennmaradást érő helyeken az utolsó 10 meccséből mindösszesen 1 győzelmet felmutatni képes Make it Rain és a kieső zónából 4-2-es teljesítményével kilépő Sikító Kecskék állnak egyaránt 8-8 győzelemmel.
Megkezdte a felzárkózást a JASZ csapata, ugyanis 5-2-es mérleggel zárták az estét, és a jó szereplésnek köszönhetően nemcsak a bennmaradás, hanem a play off is elérhető közelségbe került. A 14. helyen szerénykedik a bajnoki címvédő D-Faktor. A tavalyi szezon legjobb csapata győzelem nélkül zárta a játéknapot, és nagy hajrára lesz szüksége, ha még el szeretné csípni a rájátszást. A ZugloStyle pozitív mutatójával (4-3) jelezte a többieknek, hogy nem adták fel a küzdelmet, és Deák Feri habitusát ismerve az utolsó pohárig küzdeni fognak a kiesés elkerüléséért. A mezőnyt a Thor csapata zárja, akik a D-Faktorhoz hasonlóan 5 vereséggel fejezték be a küzdelmeket.
A játéknap legértékesebb játékosának járó MVP díjat az estét hibátlan mérleggel záró KPS játékosa, Juhász Árpád kapta.
A küzdelem ezen a héten tovább folyatódik. A helyszín ismételten a Corvintető lesz.
Leave a Reply