Mutasd meg 16 – Tanczer Viktor

  • 2014/11/10

mutasd 13 vikthor

Mutasd meg, hogy jobb vagy mint…
Tanczer VikThor (Thor)!

1. A Thor az előző szezont az alapszakasz 2. helyén zárta, ám a döntőben (és az idei szezon elején sem) jött ki a lépés. Mit gondolsz, mi okozhatta azt, hogy a tavalyi döntőn nem sikerült a rájátszásba jutni?

Az alapszakaszban egyszer sem történt meg, hogy már a csoportkörben búcsúztunk volna, így meg se fordult a fejünkben, hogy ilyen hamar kiszállunk a döntőből. Egyikünk se játszott jól, nem jött össze semmi, aztán mikor először kikaptunk elkezdtünk izgulni is amitől még rosszabbul ment utána a játék. Ez egy ilyen sport, mindenkinek vannak jó és rossz meccsei, napjai, mi sajnos pont a döntőben hoztuk a leggyengébb formánkat. Aztán a vigaszági tornán már felszabadultabban játszottunk és sikerült is megnyerni. Ez nagyrészt feledtetni is tudta velünk a döntő okozta csalódást, főleg mert nem csak mi estünk ki a vártnál korábban a versenyből, hanem pl. a B1, a Giants és a Jackpot is, így elég erős mezőny jött össze a vigaszágon.

2. Idén a 6. versenyen sikerült első alkalommal a dobogóra állni, ez rögtön a top 10-be repítette a csapatot a ranglistán! Most már mindig esélyesként kell számítanunk a Thorra?

Nagy szükségünk volt már egy jó eredményre, mert eddig nem sikerültek úgy a versenyek, ahogy vártuk volna magunktól. Ezzel a második helyezéssel megmutattuk, hogy nem felejtettünk el játszani és számolni kell majd velünk a továbbiakban.

3. Mik a célkitűzéseitek az idei szezonra?

Nem tűztünk ki magunk elé konkrét célokat, de szeretnénk még egy kicsit előrébb lépni a ranglistán. Ez nem lesz könnyű, mert nagyon erős a mezőny, sok jó csapat van. Én egy top5-ös helyezéssel maximálisan meg lennék elégedve. A döntőre pedig más célunk nem is lehet mint az első hely.

+1. Végül pedig egy kérdés egy riválistól, Huszár Dávidtól (Kész Team):
„Ha jól emlékszem, a Thor szinte minden tornán tiszteletét tette az elmúlt – lassan – egy évben. Vannak olyan meccsek, vagy kupák, amik különösen emlékezetesek voltak számodra? Illetve van-e olyan csapat, akikkel még nem találkoztatok tétmeccsen, de szeretnétek velük összekerülni?”

Ez alatt az idő alatt szinte mindenkivel játszottunk már, nincs olyan új csapat akivel különösen várnánk az összecsapást. Ha ezt az előző forduló előtt kérdezted volna akkor a Sörhörpintőket tudtam volna válaszolni, mert az öcsém ott játszik és vártam már, hogy elverhessük őket, ami szerencsére meg is történt:D A legemlékezetesebb kupa az első Vespa Cup volt. Ez volt a második alkalom, hogy elmentem a Martinnal sörpingpongozni és mégis megnyertük a kupát. Innét kezdve minden versenyen ott voltam amikor tudtam. Az előző szezonban sok nagy meccsünk volt, de nem tudnék kiemelni közülük. Ebben a szezonban a legemlékezetesebb meccsünket a B1 ellen játszottunk a 4 közé jutásért a Semmelweis Cup-on. Nagyon fontos volt számunkra, hogy bekerüljünk az első négybe, mert ugye eddig nem volt egy helyezésünk sem, és nehéz meccsen sikerült megszerezni a győzelmet.

No Replies to "Mutasd meg 16 - Tanczer Viktor"


    Got something to say?

    Some html is OK